~2.fejezet~

- Nem hiszem, hogy emlékszik rám. -mondtam.
- Természetesen emlékszik. Hogy tudná valaki elfelejteni a középiskolás "édes"-ét? -gúnyolódott Sica.
- Nem tudod mi történt? -kérdeztem kinyitva a házunk ajtaját.
Ledobta a táskáját, fogott egy pohár vizet és leült a kanaéra.
-Nos.. van időm, kezdd el! -mondta
Ránéztem, nem voltam biztos benne, hogy el akarom mondani neki és emlékezni az életem legrosszabb napjára.
- Rendben van ha nem akarod elmondani, tudod? Mondhatsz csak egy nemet, ahelyett hogy felidézed azt a napot... -mondta el véleményét és bekapcsolta a TV-t.
Elgondolkoztam egy kis ideig, majd eldöntöttem, hogy elmondom neki, nem mintha találkoznék valaha is még VELE.
- Eljött a Március a másodéves korunkban. -kezdtem el.. ő pedig riadtan nézett rám. Tudta, hogy beszélni fogok róla, ezért kikapcsolta a TV-t.
- Figyelek, mondd csak. -kért, hogy folytassam.

-Visszaemlékezés-
Tudtam, ha elmondom az érzéseimet iránta, az lett volna a legvalószínűbb, hogy elfut előlem. Nem szó szerint.
Feküdtünk a füvükön és néztük a kék égen lebegő felhőket. Az az egész pillanat túl gyönyörű volt. Olyan volt, mint egy filmes pillanat, amikor a fiú és a lány élveznek egy szép délutánt, nézik, ahogyan a felhők lebegne a szép naplemente alatt, ízlelgetve a hűvös szellőt, amely fújja hajszálaikat. Nem úgy mint a filmekben, mi nem érintettük meg egymást, de még mindig lehetett érezni a kapcsolatot egymás között, ami összefűzött.
- Nézd! -mutatott ez egyik felhőre. -Az olyan mint egy pillangó. -mondta komoly és monoton hangnemben. Nevetni kezdtem a komolyságán.
- Nem nem úgy néz ki. -mindketten nevetni kezdtünk, aztán megint elcsendesedtünk. Aztán minden elcsendesedett. Az egyetlen hang a szél susogó hangja a levelek között, egy fűnyíró hangja a távolban, ahogyan a madarak beszélnek egymáshoz idegen nyelven, kutyák ugatása.
Az volt A pillanat. A pillanat a sok pillanatból. A pillanat amire egész életemben vártam. Ez az a pillanat. Odafordultam szembe vele. Még mindig az eget nézte, elszántan figyelte a fehér puffancsokat, mintha azok üzenetet küldtek volna neki, amit dekódolnia kellett volna, hogy megértse.
A kezei lomhán a hasára voltak téve, amit egy szürke ing fedett. Lábait behajlította, hogy csak talpa érje a földet. Ajkai egy apró mosolyt formáztak. Összeszorítottam a sajátjaimat mielőtt összecuppantottam volna őket. Meg kellene tennem? Néztem ajkaira. Annyira rózsaszínnek és lágynak néztek ki. A haja jobban fénylett mint amióta ismerem.
Egy kis szellő érintett meg minket, amint én tovább vizsgáltam az arcát. Aztán szembe fordult velem az ajkaim cuppanós hangjára. Ugyanolyan zavart arckifejezéssel nézett rám, mint mindig.
- Igen? -kérdezte. Bepánikoltam és megdörzsöltem a szemeimet, mely jelezte az idegességemet. Tudta, hogy azt tettem, ami a hangját lágyabbá tette. - __________ -elhalkult, látta, hogy lélegezni próbálok. -Jól vagy?
Sikerült magamat lenyugtatnom.
- Igen, én csak.. nekem csak el kell mondanom valamit neked. -kíváncsi szemekkel nézett rám és egész testével felém fordult és fejét a jobb karjával támasztotta alá.
- Igen? -válaszolt. A szemei egyenesen engem néztek, amitől nagyon kényelmetlenül éreztem magamat. Nyöszörögtem egyet és szemeim könnyekkel telítődtek. Megrémült és felült.
- Hé, hé. -karjaival átölelte a vállaimat, de gyorsan vissza is húzta őket. Soha nem értünk egymáshoz. Férfiakként viselkedtünk. - ___________ miért sírsz? -letöröltem a könnyeimet.
- A barátod akarok lenni. -jelentettem ki komolyan. Nem tudtam csak úgy egyenesen kinyögni mindent. Nevetett és tenyereit összecsapta.
- Nos, a barátom vagy. -nézett rám gúnyolódó szemekkel, szemekkel amik csillogtak, amik minden lánynak egy kis reményt villogtatott. A barát szó jelentése engem megalázott. - A legjobb barátom. -tette hozzá. Egy kicsit meghaltam. Oh, igen, olyan szemei voltak, amik reményt adtak, majd csalódottá tettek.
- Igen, pontosan, legjobb barátok. -nyomatékosítottam a kijelentését. - Ez az, hogy csak -felültem és összekulcsoltam a kezeimet. - Amit el kell mondanom neked, azt tönkre teheti a barátságunkat. -a szemei az enyémekről a fűre siklottak. A fűre, amit én annyira szerettem. Mindig ott voltam, amikor öntöznie kellett vagy füvet vágnia, amikor házimunkát végzett.
Elmosolyodott. - Semmi, de semmi nem teheti tönkre a barátságunkat. -egy kicsit bátrabbnak éreztem magam. -Várj, azt ne mond, hogy drogozol. -nevetett. - Mert tudod, hogy anyukám totáli-... -félbeszakítottam.
- Kedvellek. -nagyon gyorsan mondtam ki, reméltem, hogy nem hallotta. A szemei óriásira nyúltak és a szája tátva maradt.
Köhintett....

~1. fejezet~

 

"Sok embert látok a világon és a legtöbbjük megmosolyogtat, de te más vagy. Amikor téged látlak a szívem mosolyog."

-Visszaemlékezés-
Gyönyörű tavaszi nap volt, amikor először megpillantottam őt. Nem volt vonzó srác. Mindketten akkor voltunk 16 évesek.
Először akkor láttam, amikor az édesanyámmal elindultunk a zöldségesbe. Ő még a házban volt, amikor én fiúkat hallottam kiabálni és nevetni. A szomszédság csendes volt kivéve néhány autót, ami néha néha elhaladt az utcában.
Emberi zajt furcsa volt hallani, úgyhogy abba az irányba néztem. Srácokat láttam a szembe szomszéd kocsifelhajtóján. Éppen kosaraztak a kocsifelhajtón.
Az egyik srácnak fekete haja volt, ami egyik oldalról a másikra lebegett a szélben ahogy fel és le ugrált, hogy elkapja a lepattanót. Édes mosolya volt és gyönyörű szeme.

 

A másik fiú volt az én szomszédom. Nos a srác, ó istenem, tökéletes emberi lény volt. Úgy éreztem, nem voltam méltó a jelenlétében lenni. A srácnak gyönyörű szőke, lágy esésű és fényes haja volt, egy mosolya ami csillogott esőben és napsütésen, egy nevetés, ami nagyon szexi mégis oly lágy.

Minden alkalommal amikor hallottam nevetni, a hangját meghökkentem. A hangja volt a legszebb hang a Földön. Minden alkalommal amikor beszélt, a gyomrom összeszorult, a szívem majd kiugrott a helyéről, az agyam megállt, bármin is dolgozott azelőtt. Csak a hangjára összpontosítottam. Mindene gyönyörű volt.

Azt hittem szerelmes vagyok...

-Jelen-
Kinyitottam a kocsiajtót és végre beszálltam, amikor Sica, a legjobb barátnőm kinyitotta az ajtót.
- Egy ideje nem beszéltél már Key-el, mi? -kérdezte miközben gyújtást adott. Kiléptem a kis gondolataimból és nevettem.
- Nem én.
Key volt az én gyönyörű szomszédom.
- Ti ketten közel álltatok egymáshoz.
Csak bólintottam neki, semmi válasz.
Igaza volt, Key és én egyszer nagyon közel álltunk egymáshoz. Amíg el nem költözött Seoul-ba, hogy énekes legyen.

-Visszaemlékezés-
Osztálytársak voltunk hatodiktól tizedikig. Csak nemrég költöztem a szomszédságba ötödikben, de nem ismertem őt egészen az ötödik osztály utolsó napjáig. Egész ötödikben egy barátom sem volt. Mindig egyedül voltam a játszótéren, amíg a többi gyerek játszott.
Ritkán láttam Key-t anélkül, hogy tudtam volna ki is ő. Aztán az utolsó napon éppen sétáltam hazafelé amikor néhány lány körbevett és gúnyolni kezdtek.
- Te KÖVÉR.. tűnj el innen!
- Senki nem akar igazán téged ide -mondta [Hyera] a szőke lány.
Sírni kezdtem ami után kimondta. Ez volt az egyetlen kijelentés, amit nem szerettem. Aztán folytattam a sírást a járdán, amíg ők kavicsokkal dobáltak engem. Arra gondoltam, hogy az a világvége nekem.
Aztán a semmiből megjelent a hősöm. Oh, az csak Key volt.
- HÉ! -kiáltotta.
A lányok megfordultak és mind sipítani kezdtek.
- Óó Istenem, ez Key! -sipították még egyszer miközben ugrálni kezdtek fel s le.
Amikor megláttam felém közeledni, félni kezdtem a fizikai megjelenésétől. Figyelmen kívül hagyta a fanjait és felém vette az irányt.  Kinyújtotta a kezét, úgy tekintettem a kezére, mint valami csapdára. Hezitáltam mielőtt megfogtam volna. Miután felsegített a lányok sóhajtottak és az iskolába menekültek. Leporoltam a szoknyámat és könyveimet a kezembe vettem. Megkérdezte jól vagyok e, amire igent mondtam. Gyorsan megköszöntem a segítséget és hazafelé szaladtam. Egyszer visszanéztem és láttam a zavart arckifejezését. Ugyanaz az arckifejezés, amit már annyira jól ismertem.
-Jelen-

- Nem hiszem, hogy emlékszik rám. -mondtam.

~~0~~

Nos csak közlöm, hogy nem saját sztori csak gondoltam magyarul is kellene ^^
Egyik twitter ismerősöm írta, lehet páran ismeritek is.
A történet nagyon a szívemhez nőtt, minden van benne ami csak kell.
Key a főszereplője, a kis tünemény, bár néhányszor úgy megvertem volna ><
Jó szórakozást angyalkáim, igyekszem minden nap fordítani nektek :3