- Természetesen emlékszik. Hogy tudná valaki elfelejteni a középiskolás "édes"-ét? -gúnyolódott Sica.
- Nem tudod mi történt? -kérdeztem kinyitva a házunk ajtaját.
Ledobta a táskáját, fogott egy pohár vizet és leült a kanaéra.
-Nos.. van időm, kezdd el! -mondta
Ránéztem, nem voltam biztos benne, hogy el akarom mondani neki és emlékezni az életem legrosszabb napjára.
- Rendben van ha nem akarod elmondani, tudod? Mondhatsz csak egy nemet, ahelyett hogy felidézed azt a napot... -mondta el véleményét és bekapcsolta a TV-t.
Elgondolkoztam egy kis ideig, majd eldöntöttem, hogy elmondom neki, nem mintha találkoznék valaha is még VELE.
- Eljött a Március a másodéves korunkban. -kezdtem el.. ő pedig riadtan nézett rám. Tudta, hogy beszélni fogok róla, ezért kikapcsolta a TV-t.
- Figyelek, mondd csak. -kért, hogy folytassam.
-Visszaemlékezés-
Tudtam, ha elmondom az érzéseimet iránta, az lett volna a legvalószínűbb, hogy elfut előlem. Nem szó szerint.
Feküdtünk a füvükön és néztük a kék égen lebegő felhőket. Az az egész pillanat túl gyönyörű volt. Olyan volt, mint egy filmes pillanat, amikor a fiú és a lány élveznek egy szép délutánt, nézik, ahogyan a felhők lebegne a szép naplemente alatt, ízlelgetve a hűvös szellőt, amely fújja hajszálaikat. Nem úgy mint a filmekben, mi nem érintettük meg egymást, de még mindig lehetett érezni a kapcsolatot egymás között, ami összefűzött.
- Nézd! -mutatott ez egyik felhőre. -Az olyan mint egy pillangó. -mondta komoly és monoton hangnemben. Nevetni kezdtem a komolyságán.
- Nem nem úgy néz ki. -mindketten nevetni kezdtünk, aztán megint elcsendesedtünk. Aztán minden elcsendesedett. Az egyetlen hang a szél susogó hangja a levelek között, egy fűnyíró hangja a távolban, ahogyan a madarak beszélnek egymáshoz idegen nyelven, kutyák ugatása.
Az volt A pillanat. A pillanat a sok pillanatból. A pillanat amire egész életemben vártam. Ez az a pillanat. Odafordultam szembe vele. Még mindig az eget nézte, elszántan figyelte a fehér puffancsokat, mintha azok üzenetet küldtek volna neki, amit dekódolnia kellett volna, hogy megértse.
A kezei lomhán a hasára voltak téve, amit egy szürke ing fedett. Lábait behajlította, hogy csak talpa érje a földet. Ajkai egy apró mosolyt formáztak. Összeszorítottam a sajátjaimat mielőtt összecuppantottam volna őket. Meg kellene tennem? Néztem ajkaira. Annyira rózsaszínnek és lágynak néztek ki. A haja jobban fénylett mint amióta ismerem.
Egy kis szellő érintett meg minket, amint én tovább vizsgáltam az arcát. Aztán szembe fordult velem az ajkaim cuppanós hangjára. Ugyanolyan zavart arckifejezéssel nézett rám, mint mindig.
- Igen? -kérdezte. Bepánikoltam és megdörzsöltem a szemeimet, mely jelezte az idegességemet. Tudta, hogy azt tettem, ami a hangját lágyabbá tette. - __________ -elhalkult, látta, hogy lélegezni próbálok. -Jól vagy?
Sikerült magamat lenyugtatnom.
- Igen, én csak.. nekem csak el kell mondanom valamit neked. -kíváncsi szemekkel nézett rám és egész testével felém fordult és fejét a jobb karjával támasztotta alá.
- Igen? -válaszolt. A szemei egyenesen engem néztek, amitől nagyon kényelmetlenül éreztem magamat. Nyöszörögtem egyet és szemeim könnyekkel telítődtek. Megrémült és felült.
- Hé, hé. -karjaival átölelte a vállaimat, de gyorsan vissza is húzta őket. Soha nem értünk egymáshoz. Férfiakként viselkedtünk. - ___________ miért sírsz? -letöröltem a könnyeimet.
- A barátod akarok lenni. -jelentettem ki komolyan. Nem tudtam csak úgy egyenesen kinyögni mindent. Nevetett és tenyereit összecsapta.
- Nos, a barátom vagy. -nézett rám gúnyolódó szemekkel, szemekkel amik csillogtak, amik minden lánynak egy kis reményt villogtatott. A barát szó jelentése engem megalázott. - A legjobb barátom. -tette hozzá. Egy kicsit meghaltam. Oh, igen, olyan szemei voltak, amik reményt adtak, majd csalódottá tettek.
- Igen, pontosan, legjobb barátok. -nyomatékosítottam a kijelentését. - Ez az, hogy csak -felültem és összekulcsoltam a kezeimet. - Amit el kell mondanom neked, azt tönkre teheti a barátságunkat. -a szemei az enyémekről a fűre siklottak. A fűre, amit én annyira szerettem. Mindig ott voltam, amikor öntöznie kellett vagy füvet vágnia, amikor házimunkát végzett.
Elmosolyodott. - Semmi, de semmi nem teheti tönkre a barátságunkat. -egy kicsit bátrabbnak éreztem magam. -Várj, azt ne mond, hogy drogozol. -nevetett. - Mert tudod, hogy anyukám totáli-... -félbeszakítottam.
- Kedvellek. -nagyon gyorsan mondtam ki, reméltem, hogy nem hallotta. A szemei óriásira nyúltak és a szája tátva maradt.
Köhintett....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése