Az arcom egyre vörösebb lett minden másodperccel. Felégek..
- Umm.. Köszönöm. -mondtam kínosan, eltiporva a pillanatot.
Csak bólintott és mosolygott.
- Itt vagyunk. -kiáltottam. Wow. A part szokatlanul gyönyörűen nézett ki és a változás kedvéért üres is volt. Egy ragyogó nap volt. Key felé fordultam, aki úgy nézett ki, mint akit éppen a mennyből esett le. A napsütés és a szőke haj, az óriási sziporkázó szemei, amik az enyémeket bámulták, ez a pillanat emlékeztetett arra, hogy miért voltam szerelmes belé amikor 16 éves voltam. Egy cseppet sem változott, kivéve, hogy magasabb lett.
De a tény, hogy azt hiszi, hogy _________ vagyok, a szomszédja, nem pedig a gyerekkori barátja, a Kövér Szamár..
Hogyan mondhatnám el neki? Nem akarom megzavarni ezt az érzést, nem akarom megzavarni ezt a pillanatot.
Mi lesz ha mérges lesz rám? Mi lesz ha nem hiszi el nekem, hogy én vagyok az igazi Kövér Szamár?
Ohh Key.. it's me!
-Key -
Belefutott a vízbe és engedte, hogy a víz lassan megcsókolja lábait. Wow. Gyönyörű, amikor hátrafordult meg tudtam volna halni. A haja mindenfelé szállt a szellő miatt, kezeivel megpróbálta kordában tartani a haját, istenem. Ügyetlen volt, de aranyos. A barna szemei az enyémet figyelték, ezzel engem magába szerettetve.
Természetellenes és láthatatlan kémia és bizalmasság volt közöttünk.
Mosolygott, a gesztusai az irányomban, hogy álljak mellé.. mosolyogva megráztam a fejem és odasétáltam hozzá, sokkal szebben néz ki közelebbről...
Miközben lépdeltem egy integető kezet láttam a szemem előtt... Ő csapott ki az én kis gondolat buborékaim közül.
- Hol vesztél el Key? -kérdezte szokatlan izzással a szemeiben.
- Tessék? Sehol.. -próbálom fedezni.
Megvonta a vállát és a fejeinket a hullámok felé fordítottuk... én mint egy idióta még mindig őt bámultam..
- Key a bámulásod kiakaszt. -mondta, amikor rájött, hogy a szemeim rajta vannak.
Nevettem - Bocsi, okold a szépséged, amiért bámullak. -flörtöltem.
Nem tudta mit mondjon, csak elpirult és lefelé nézett.
- Nem tudok mit csinálni, csak kimondani ezt, sokkal szebben nézel ki, amikor elpirulsz.
Engem bámult a meghalni mosolyával.
Felborzoltam a hajam, megharaptam az ajkamat és leültem mellé. Random dolgokról beszélgettünk, többet nevettünk mint beszélgettünk. Amikor mosolygott vagy nevetett, azt kívántam, bárcsak az ajkai az enyémeken lennének, nagyon csábítóak voltak. De talán túl koraiak az ilyen dolgok.
- Nincs ma próbád? -kérdezte.
- Van, 4 órakor. -mondtam neki.
Nevetett, felállt és segítőkezet nyújtott felém, hogy felálljak.. Felvette a topogóját és a út felé kezdett sétálni, jelezte, hogy kövessem.
- Miért megyünk vissza? -kérdeztem.
- Nem akarod megnézni az időt? Mi?! Kim Kibum.. már három óra!!
Oh én édes jó istenem! A nevem soha nem hangzott annyira szexinek, mint amikor kimondta. Ésszerűtlen és hülye voltam tudom. Őszintén, én nem akartam menni.
- Totálisan elvesztettem az időérzékemet!! -kiáltottam, hogy leplezzem csalódottságomat.
- Mondj köszönetet az istennek miattam! -rám kacsintott.
Elértünk a házinkhoz.. elkísértem az ajtójáig.
Megölelt és én pedig viszonoztam az ölelését.
- Hamarosan találkozunk! -mondta.
Karjai még mindig a nyakam körül voltak, amikor én visszahúzódtam, hogy lássam... Nagyon közel voltunk egymáshoz, az ajkai nagyon közel voltak az enyémekhez. Talán milliméterekre egymástól. Kísértést éreztem, hogy megcsókoljam. Az ajkait bámultam, majd a szemébe néztem... lehunyta őket.
- ___________? -suttogtam.
- Hm? -mondta halkan.
Karjai a nyakam köré voltak fűzve, lassan lejjebb hajoltam, amíg ajkaink összeértek. Ajkai az enyémekkel együtt mozogtak, lassú és szenvedélyes módon. Felemelő érés volt az ő ajkait az enyémeken tudni. Elhúzódtam és ránéztem. Be voltak csukva a szemei, de mosolygott.
- Majd jövök! -suttogtam, mielőtt még egyszer megcsókoltam volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése